klanok
Itt vagy most: Kezdőlap

A Teamspeak 3 jogosultsági rendszere

A Teamspeak 3 jogosultsági rendszerére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egyszerű. Szinte bármilyen jogosultságot be lehet állítani bárkinek, személyre és szobára szabva. A szerver adminok feltehetően napokat fognak majd szöszmötölni, mire kitanulják az adminisztráció apró részleteit. Noha nagyon sokoldalú és funkciógazdag rendszer, igen összetett és komplex. Nézzük át még a megjelenés előtt, hogy mire számíthatunk a Teamspeak 3 megjelenése után.

Milyen típusú jogosultságok vannak?

Logikai (Boolean) jogosultságok

Ezek a jogok csak IGAZ, vagy HAMIS értéket vehetnek fel.

Példa:

b_virtualserver_modify_name

A fenti jogosultság „b” betűvel kezdődik (Boolean), ez tehát egy logikai jogosultság. A jogosultság neve is beszédes, könnyen kikövetkeztethető, hogy ezzel az engedéllyel megváltoztatható a szerver neve.

Szám alapú (Integer) jogosultságok

Az engedélyek értéke egész szám lehet.

Példa:

i_channel_max_depth

A névből már látható, hogy ez egy szám alapú engedély, hiszen „i” betűvel kezdődik. (Integer) A névből az is leszűrhető, hogy az adott csatornában maximalizálhatjuk, hogy milyen „mély” alszoba struktúrákat lehet létrehozni. Így ha az érték beállítása „0”, akkor a szobának nem lehet alszobája. „1” esetén már lehet első szintű alszobákat létrehozni, „2” esetén al-alszobákat és így tovább. „-1” esetén nincs megkötés az alszobák számát illetően.

Erősség és a szükséges erősség fogalma

A TS3 szerveren néhány jogosultságunknak erőssége van minden felhasználó részére (0-tól 100-ig terjedő számokkal jelezve), azaz bizonyos akciók végrehajtásakor (kivédésekor) az is számít, hogy mennyire vagyunk erősek egy jogosultság alkalmazásában, illetve kivédésében.

Példa:

i_client_kick_power
i_client_needed_kick_power

Ha egy Adminisztrátornak 60-as szintű „kick” joga van, de a célszemély „70”-es szinttel rendelkezik, az akció meghiúsul. Így lényegében az Adminisztrátorok is hierarchikus rendszerbe csoportosíthatók. Lesz, aki csak a „Default” felhasználókat fogja tudni kirúgni és lesz olyan, aki mindenkit.

A jogosultsági szintek

Összesen öt fajta jogosultsági szintet különböztetünk meg. A nagyobb szinten lévő jogosultság felülírhatja az előző szinten lévőt. (beállítható)

1.    Szint: Csoportok jogosultságai
2.    Szint: Egyedi jogosultságok
3.    Szint: Szoba jogosultságai
4.    Szint: Szoba csoportjainak jogosultságai
5.    Szint: Szoba csoport tagjának egyedi jogosultságai


1.  Szint: Csoportok jogosultságai

A TS3 szerveren az alap felhasználói csoport a „Default Server Group" nevű csoport. Ezen kívül az adminok bármennyi csoportot létrehozhatnak tetszés szerinti nevekkel és azoknak bármilyen jogokat adhatnak. Minden kliens egy, vagy akár több csoportba is tartozhat egyszerre. Ha valaki csak egy csoportba tartozik, nyilván nem bonyolult, hiszen akkor csak az ahhoz a csoporthoz tartozó jogokat örökli. Ha több csoportba tartozik, akkor az erősebb jogok érvényesülnek.

Példa:

Van három csoport a szerveren: Szerver Admin, Klánvezér és War szervező. A Szerver Admin csoportnak 100-as szintű a „kick_power” ereje, a Klánvezérnek 50 és a War Szervező csoportnak nincs ilyen jog beállítva. Ha valaki mindhárom csoporthoz tartozik, akkor a „kick_power” erőssége 100-as szintű lesz (a legnagyobbat örökli), azaz bárkit ki tud rúgni a szerverről.

Nagyon oda kell tehát figyelni, hogy kit milyen csoportba teszünk. Van azonban egy segítség (vagy egy újabb csavar?), amivel negálni lehet a jogosultság erősségét. Azaz ha nem azt akarjuk, hogy a felhasználóra a legerősebb jogosultság vonatkozzon, jelöljük be a „NEGATE” kapcsolót a kívánt jogosultság mellett és máris a bejelölt legalacsonyabb érték fog őrá vonatkozni.

Példa:

Néha érdemes létrehozni egy olyan csoportot, amely negatívan befolyásolhatja a felhasználók jogait. Például ha valaki össze-vissza váltogatja a csatornákat és nem nyugszik le, létrehozhatunk egy csoportot „Sticky” néven. Ennek a csoportnak csak egy jogosultsága lesz: i_channel_join_power  = "-1", valamint bejelöljük mellette a NEGÁL kapcsolót. Ha ebbe a csoportba betesszük a renitens embert, nem számít, hogy milyen csoportban van és melyik csoportban milyen „i_channel_join_power” értékekkel rendelkezik , nem fog tudni csatornát váltani, hiszen ha egy jog mellett be van kapcsolva a NEGÁCIÓ, az lesz az érvényes. 0, vagy az alatti joggal pedig nem lehet csatornát váltani.

A SKIP bejelölésével elkerülhetjük hogy egy jogokat tartalmazó szobába lépve (3-4. szint) felülírják a csoportban beállított jogainkat.

2. Szint: Egyedi jogosultságok

Itt magára a felhasználóra (a Teamspeak kliensre) lehet jogokat felruházni, melyek értelem szerűen felülírják az 1. szinten lévő jogokat (nem számít, hogy milyen csoportban vagyunk.)

A SKIP bejelölésével itt is elkerülhetjük hogy egy jogokat tartalmazó szobába lépve (3-4. szint) felülírják az egyedi jogosultságainkat.


3. Szint: Szoba jogosultságai

4. Szint: Szoba csoportjainak jogosultságai

5. Szint: Szoba-szintű egyéni jogosultságok